Rólunk - Intézetünk története

A Debreceni Orvostudományi Egyetem klinikáin az 1920-as években kezdődött a betegellátás. A kezdeti évtizedek diagnosztikájának jellegzetessége az volt, hogy – hasonlóan az akkori nemzetközi gyakorlathoz – a laboratóriumi vizsgálatok jelentős részét a mikrobiológiai, illetve szerológiai analízisek jelentették.

A laboratóriumi technológia területén a 40-es és 50-es években történt felismerések nyomán (pl. Beckman kidolgozta a spektrofotométer, Coulter a sejtszámláló elvét) olyan mértékben fejlődtek a klinikai kémiai és hematológiai laboratóriumi műszerek, ami már lehetővé tette nagyszámú laboratóriumi vizsgálat gyors elvégzését. Ez a fejődés Magyarországon is azt eredményezte, hogy a hazai kórházakban az 50-es, 60-as években megalakultak a központi laboratóriumok. A központi diagnosztikai laboratóriumok megalapítása az orvostudományi egyetemeken jóval később történt meg.

1978. január 1-vel kezdte meg működését a központi laboratórium, amely 2011 óta Laboratóriumi Medicina Intézet (LMI) néven a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának központi diagnosztikai laboratóriuma. A laboratórium tipikus “alagsori laboratórium”-ként kezdte meg működését az I-es Belklinika alatti két kis helyiségben, valamint két használaton kívüli oktatószobában az Elméleti Tömbben. Az alapítás évében az intézetben 10-féle vizsgálat történt, és az egy évben elvégzett vizsgálatok száma 251 ezer volt.

Napjainkban több mint 300-féle laboratóriumi tesztből 4 millió vizsgálatot végzünk az intézetben, és a vizsgálatok közül több mint 50 a nap 24 órájában elérhető. 2012 februárjában az LMI beköltözött az új In Vitro Diagnosztikai Tömbbe a Mikrobiológiai Intézettel és Klinikai Genomika Intézettel együtt. A klinikai minták 0-24 óráig egy 8,6 km hosszú, földalatti, zárt pneumatikus csőposta rendszeren keresztül érkeznek a laboratóriumba, amely összeköti intézetünket minden klinikai egységgel.

Ezek a jelentős fejlődések jelentik az egyik okát annak, amiért ez a honlap létrejött. Elsősorban a klinikus kollégák eligazodását szeretnénk megkönnyíteni a laboratórium által kínált diagnosztikai szolgáltatásokat illetően, valamint tájékoztatni az érdeklődőket az intézet tudományos és oktatói munkájáról.

Frissítés dátuma: 2019.09.10.